Vallomások csillagos éjjelén
Csillagos az ég.
S ketten csillogó szemekkel
A holdfény sugarában
Csevegnek az élet szépségeiről,
S legfőképpen a fájdalmairól.
A holdfény sugara a lány arcára vetül,
és fellibbenti a rejtegetett szépséget belül.
a csillagos eget kémlelve a fiú
elgondolkozik: Ő már nem is szomorú.
két pár csillogó szem,
két összehangolt szívdobogás,
két test,
de egy lélek.
Fiú:
Éjszakánként gondolkoztam és töprengtem,
néha volt hogy tomboltam és dühöngtem.
Ezek után csak csend volt és némaság.
Üresség, és hallgatás.
Azután úrrá lett rajtam a félelem,
vajon mi lesz velem?
több éjjelen ezen merengtem.
Kívántam magamnak szépet,
de az a remény már rég tovalépett
kívántam másnak boldogságot,
hátha akor nem lesz magányom.
De ami nekik meglett az nekem nem,
ezért lettem magam számára is idegen.
De jöttél te, és megismertelek.
Kiutat kerestem a magányból és megleltelek
Talán végre elért hozzám az a csillag,
amitől oly sok szépet jót akartam.
Egy személyt kivel foglalkozhatok,
és aki velem foglalkozik majd.
Ezen az éjjelen majd eldől:
Lehet hogy eljött az én időm?
Lány:
Hideg ez az éj, sötét,
de mégis fényes a holdtól.
Nincs bennem egy cseppnyi félelem se,
Hiszen itt van melletem ő.
Olyan melegség árad felém ami megtőlti
a szívem boldogsággal.
Hullócsilagként görüd le arcomról az öröm könnye,
s az égen a fényét vesztett csillag.
|